Tóth Tímea

 

Kné Tóth Tímea

Balatonfenyves

 

Az Általános Iskola után elvégeztem egy két éves Gép- és Gyorsíró  Szakiskolát! Utána pedig a Vegyesbolti eladó szakmára tettem szert! 4 évig egy kis boltban dolgoztam eladóként. 10 évig pedig egy vállalkózóval utazó vásárokat tartottunk.

 

2009 januárjától táppénzen, júliustól pedig gyesen vagyok! Most két éves a kislányom.

2008-ban ismerkedtem meg közelebről az internettel. Sokat böngésztem, olvasgattam, probáltam egy kis mellék állást találni, amely segítene itthonról végezni egy kis munkát, plusz pénzért! De persze nem olyan szép világ ilyen szempontból az internet.

2010 decemberében, egy természetes termékeket kínáló, vállalat törzsvásárlói köréhez csatlakoztam. Így megismerkedtem az MLM értékesítés móddal, de nem elégítette ki kiváncsiságomat.

2010 decemberétől készítek blog oldalakat, sok féle témában ami csak érdekel!

 

A természetes életmód a természetes gyógymódók szerelmese vagyok.

Azt vallom, hogy a sok kémia gyógyszer után térjünk vissza a természetes anyagokhoz, és termeljünk meg a kertünkben mindent amit csak fogyasztani szeretünk, vagy szeretnénk. Keressük meg környezetünkben azon növényeket, melyek támogatják egészségünket.

Gondolom nem kell bemutatnom, vagy leírnom, hogy a mai növényeink, gyümölcseink amit a boltokban kaphatunk nem éppen a természet érlelte növények!

 

Szeretném továbbra is a figyelem középpontjában tartani a természet kínálta gyógymódokat, a virágos mezők isten adta gyógykincseit! Ezért rendületlenül keresem a témákat a blog oldalamhoz, és mutatom be kis hazánk természeti kincseit!

 

Mindezek mellett pedig keresem önmagam, érdekel a spiritualitás és hiszek a felemelkedésbe, mert nagyon nem tetszik a mai világban folyó erőszak hullám. Hiszek benne, hogy az emberek felismerik, hogy magunk alakítjuk a világunkat és sokat segíthetünk életminőségünkön, sőt csak is mi emberek segíthetünk világunk, Földünk egészségén!

 

Kné Tóth Tímea

http://timcsigyogynoveny.blogspot.com

 

2015 - A Jövő Legendáriuma - Ezoterikus és Üzleti Kalendárium

2015 - Szerelmetes Kalendárium

Kapcsolódó bejegyzések

Címkék

Oszd meg ezt!

6 hozzászólás

  1. Szabó Ica

    Szia hogy vagytok? Lajos.

  2. Szabó Ica

    Erre a cimre tudsz irni ha akarsz. Remélem jól vagytok. Rég halottam rólatok.

  3. Szabó Ica

    szabó Ica néven van jelen a facebookon akinek a laptopjárol irok. Erre tudsz irni. pusziltatok mindenkit.

  4. Szabó Ica

    Lászlóné Szabó igy van fenn a facebookon bocsi nem tudtam hogy vann fennt.

  5. Hi everyone , I’m Philip Flowers.
    Welcome to my homepage . I started writing in middle school after a creative writing assignment for my English teacher. I did creative writing for a while before I thought about doing something else.
    I had always loved doing research assignments because I’m passionate about learning. When you combine writing skill with a love of learning, dissertation writing only makes sense as a job.
    I’m passionate about aiding the students of the future in their school career. When they get too busy, I am there to help.

    Philip – Academic Writing Help – Bronwyn LeighCorp

  6. Hello everyone, it’s Keiren Broadhurst here!
    I work as an academic writer and have created this content with the intent of changing your life for the better. I started honing my writing abilities in my school years. I learned that my fellow students needed writing help—and they were willing to pay for it. The money was enough to help pay my tuition for my first semester of college.
    Ever since school, I have continued to work as an academic writer. I was hired by a writing company based in the United Kingdom. Since then, the research papers that I have created have been sold around Europe and the United States.
    In my line of work, I have become used to hearing, “Keiren, can you help me meet my writing assignment deadline?” I know that I can provide this service.

    Professional Writer – Keiren Broadhurst – standrewspres.org Band

Szólj hozzá: