Vízkereszt – Varázsének – Varázscsend

Vízkereszt – Varázsének – Varázscsend

– Én is akarok menni “Háromkirályozni” – mondtam egyszer Nagyapámnak, mikor kifordított mellényét magára szíjazta és indult volna többedmagával regölni.

– Nem jössz. – mondta egyszerűen – Most itthon a helyed.

 

 

– Vízkereszt az utolsó nap amikor regölünk. Varázsénekeket mond a férfinép, amint házról házra járunk. A lányok és asszonyok otthon vannak… A „menet”, az ének és a jókívánságmondás, a férfiak dolga…

 

Úgy kucsmásan, beöltözve fordított bekecsbe leült… a térdére ültetett….és mesélt…

 

– A Téli napfordulatkor, a Csodaszarvas agancsával felemelte a Sólymot, hogy fenséges röptével segítse újjászületni az Ég Urát.

A leghosszabb éjszaka után, mikor a Sólyom elhozta csőrében a Napot az Embereknek – FöldAnya egy új Évet kezdett. A szellem, a lélek, az anyag, a Nappal együtt újjászületett a Fényben…

A Természet belépett a Víz birodalmába, a Lélek honába – ahol NapApánk 72 órát fürödve, fényesítette magát, hogy Karácsonykor a fekete Napból fénybe forduljon… ahogy a Lélek is az Emberben – égi magként, fényben fürdik ilyenkor. Innentől minden nap 1 szívdobbanásnyival tovább fénylenek a nappalok…

72 nap múlva, mikor már 72 szívdobbanással több a fény naponta, március 3.-át ír a kalendár – hacsak nem Mátyáskor volt egy toldása az évnek…  Innen viszont gyorsul, naponta ötször 72 szívveréssel is a fény a Tavaszi fordulatig… Aztán szépen visszalassul a Nyári Napfordulatig a fény növekedése a napi 72 szívverésig… Bizony utána eszerint a végtelen forgás szerint csökken… majd a Téli fordulattól újra nőni kezd…

Ezt az időt nem az óra méri Fiam… – ezt a Csillagok és a Bolyongók felügyelik és a bennük Élő Szerelem módosítja … a 72 szívverés kapuján tudunk bármikor belépni az Időtlenségbe…

Legkönnyebben akkor mikor a Sas nincsen kalitkában.

 

 

– Istvántól Vízkeresztig – minél több jót kívánunk, annál több jót ad nekünk Földanya… ezért regölünk…

Addig mondjuk az éneket, amíg Vízkeresztkor elindulnak a Föld vizei és ezt az áldást viszi  tovább a Természet az asszonynép vérébe, hogy Teremtsen önnön-bévül tisztaságot a tisztátalanság helyén … hogy termőre forduljon az Élet a Világban.

Ahogy a Földben indul a víz, Éled a Természet…

Ahogy a Nőben indul az Élet… éled a Bőség…

 

– De a Férfi mondja az éneket, a Férfi járja a falu körét… a Férfi regöli a Teremtést Egybe.

 

– Érted Kincsem? Ez most a mi dolgunk, a mi varázsénekünk, hogy a három világ összenyíljon mindenben és mindenkiben…

A Nap fiai regölik, a Hold lányai bőségbe fordítják és a Csillagok tudása összekapcsolódik most a Földön…  Mindezt a víz viszi el mindenhová, a Föld minden zugába.

Megtisztítja a szót, megtisztítja a Lelket, megtisztítja az Életet…. Megtisztítja a Földet….

 

 

…. – és én most mit csináljak? – kérdeztem nagyon halkan.

– Te csak ölelj magadhoz most egy szívdobbanásnyi percet… Egy csodálatos néma percet! Ez a hangtalan csend összeköt most minden Létezővel… minden Hálával… minden Szeretettel… és minden Tudással…

Engedd szabadon áramolni – Mind TE VAGY!

 

Az Örök Lélek benned – ebben a csendességben, térdre borul majd…

A Tested követni fogja, ha megérted…

 

Minden amiért hálás vagy, most és mindenkor a Tiéd… mindenkit akit szeretsz, Élteted… Minden miattad van – ahogy a Nap mozog, ahogy a Hold változik, ahogy a Föld forog… Ma, megszünteted az Időt és a Teret…

 

Az asszony tudja, hogy működik a Természet, a Föld, az Ég s az Ember – lélekrezgéssel, énekkel, mosollyal, csenddel, vízzel, teremt a Lélekben.

A férfi tudja, hogy működik a Földi világ – szóval, tettel, tűzzel, teremt az Anyagban.

 

Neked Nőnek, kell TUDNOD, hogy a Világ, kint és bévül – RENDBEN van, Amikor nem tudod, hogy rendben van – akkor magadat kell tisztítanod, hogy a Világ rendben legyen.

Neked kell tudnod, hogy mindenki a saját dolgát csinálja. Neked kell szeretettel megtölteni a palotád és azokat bebocsátani, akik szeretettel élnek a saját palotájukban. Ez a Tudás, amit kisugárzol, ez az Élet bősége.

 

 

…….közel 50 éve volt… 1974 körül valamikor írtam ezt bele az irkámba…

Azóta már tudom, hogy az anyagban és a Lélekben is csak Szeretettel lehet Teremteni, hogy a Férfi, a Nő és a Világ is RENDBEN legyen 🙂

 

Tudom, hogy a Nőnek TUDNIA kell, hogy Teremtő rezgéssel tölti fel a Férfit és ez hatással van Mindenre… és azt is tudom, hogy a Férfit nem elég bevonzani (mert azt könnyű) a Férfiről TUDNI kell, hogy FÉRFI – és ezt a TUDÁST meg kell őrizni és mindennap vissza kell sugározni Neki.

Nem elég gondolni, érezni, mondani… TUDNI kell 🙂

 

Tudni „kisugározni” pedig akkor tud a NŐ, ha önmagát SZERETI (nem él hazug, méltatlan, önbecsapásoktól, játszmáktól, zsúfolt kapcsolatban) Szerelmes az ÉLETBE és mindig újra és újra megtisztítja Önmagát… a kapcsolatait… és ezzel a Világot is.

 

 

Hmmm… a Férfi, pedig akkor Teremt jól az Anyagban, ha táplálja a Nő belső ereje a Teremtéseit… Nem a teste, kinézete, kora, vagyona……. hanem a belső lélekrezgései…

Ezt viszont csak az a Férfi veszi észre, aki Önmagát Szeretve befogadja a Nőt a szívébe – nem akarásból, félelemből, hiúságból, magányból, testi vágyból (…) döntött úgy hogy a Nőt beengedi az Életébe, hanem Szerelemből 🙂

 

 

Vízkereszt öröksége…

A Férfi a szavaival, tetteivel, teremt – a Nő a belső kisugárzásával, énekével és a csenddel…

Most tudunk „programot” adni az Életünknek, amit a VÍZ megtisztít, kisugároz, táplál, megTeremt… szétáraszt a Világban…

 

Mindenki a saját Életét Teremti – aki a máséba belenyúl (bevonni, bevonzani AKAR a saját boldogsága érdekében) annak a Vizek ugyanazt hozzák vissza: Valaki más belenyúl az ő Teremtésükbe….

 

Tudj csöndben térdre borulva Önmagad lenni… Ha szólsz, TUDD, hogy mit mondasz… mit énekelsz… mit Teremtesz….

 

 

Oltatlan aludjék

Gyújtatlan gyulladjék

A szívem tisztuljék

Hej regő-rejtem

 

A Napom ragyogjék

A Holdam változzék

A Földem éledjék

Hej regő-rejtem

 .

Szeretettel:

Mátyás Anita

– 2019.- 

.

Ex Libris - Kalendárium a Kereteid Kitörléséhez - AJÁNDÉK pdf: http://kerekegeszember.hu/ajandek-naptar/

Porszem Meséi - mesekönyv részlet AJÁNDÉK pdf - felnőtteknek és gyerkőcöknek: http://kerekegeszember.hu/porszem-ajandek/