Bagoly

Bagoly

 

 

 

Fent vagy bent.

Nyitok vagy rejtek,

csöndben vagy szóval,

de, sosem felejtek…

 

 

Az Ég összes alkotóelemének, tudásának, mozgásának, törvényszerűségének, tudója. Megérzéseit továbbadja a Palota állatainak. Követi és használja az Univerzum energiáit.

 

Csillaggyerekként azért kaptuk a bagoly erejét, hogy mindig kapcsolatba maradjunk az Égi törvényekkel és tudjuk használni állataink erejét, tudását-  térben, időben és a galaxisok közötti utazásainkhoz is 🙂

 

Egyszer volt, hol nem volt….

Réges-régen, mikor a bagoly az Éjszaka Ura volt, a Nap hozzá fordult tanácsért.

– Mondd meg nekem öreg bölcs, hogyan uralkodhatom az összes csillagom felett, ha nem tudom számon tartani őket?

– Gyere vissza, három nap múlva éjszaka és megkapod a választ – mondta a bagoly.

Úgy is lett. Eltelt a három nap és a harmadik éjjelén megjelent Napapácska a bagoly odújánál.

– Mi a válaszod bölcs öreg? – kérdezte.

A bagoly így válaszolt:

– Első éjjel megszámoltam, hány alattvalód van az égen – és ebből próbáltam megfejteni a választ.

Második éjjel megszámoltam, hány törvény mozgatja a bolygókat az égen, hány átjáró nyílik-zárul szerte a galaxisban, hány csillag születik és hány hamvad el.

Most a harmadik éjjel, pedig azt kérdezem tőled, Fenséges Égnek Ura: Miért kellene paranccsal uralnod a végtelen számú alattvalód életét, amikor fényed árasztod mindenkire és jóságos erőd imádatától működik a Mindenség?

A Nap elgondolkodott a válasznak formált kérdésen és körbenézett birodalmán.

– Ha alszom, ha nem, akkor is csupán a jelenlétemtől működik a Mindenség, parancsok és követelések nélkül?

– Így van Fenség. Minden azért működik mert szeretünk téged, nem pedig azért mert uralkodsz rajtunk 🙂

 

Nagyapám tanításai:

A Teremtő, az okos válaszért jutalmul, az Emberbe helyezte a bagoly erejét, hogy bölcsességével segítsen eligazodni az ég végtelen sok csillaga, törvénye és összefüggése között. A gyöngyvirágot – a tisztaság és tökéletesség virágát kapta segítőjének, hogy boldoggá és teljessé tegye azok életét, akik hozzá fordulnak tanácsért.

Az Égi Tudás és a Forgókerék Tudás birtokosa.

A fehér páva felett lakik az Emberfán, illetve gyógyulni, pihenni a pilis – koponyacsont – alá jön.

Összekapcsolódik a Föld tudású hangyával és annak Kristály tudásával is.

 

Az állatot erősíti, gyógyítja, megidézi:

Növény: gyöngyvirág

Szín: növénye színei

Hang: egy- és kétvonalas DÓ (dolgozom az égben)

Forma: oktaéder

 

.

A Bagoly – a 13 Lélekrezgésünk egyike…

Ha a Lelked minden darabkájáról szeretnél olvasni, a Mesekönyvet itt találod 🙂

.

Ex Libris - Kalendárium a Kereteid Kitörléséhez - AJÁNDÉK pdf: http://kerekegeszember.hu/ajandek-naptar/

Porszem Meséi - mesekönyv részlet AJÁNDÉK pdf - felnőtteknek és gyerkőcöknek: http://kerekegeszember.hu/porszem-ajandek/