A nagyszüleimről dióhéjban…

A nagyszüleimről dióhéjban…

 

Apai nagyapám a II. világháborúban, a Don-kanyarban harcolt, majd orosz hadifogságba került.

Amikor hosszú időn keresztül, semmi hír nem jutott el Zala lankái közé, hogy életben lehet valahol vagy drága porhüvelye megtaláltatott, akkor négy fia és felesége elsiratta a reménytelenséget a reménnyel együtt…..

Nagyapámat, hivatalosan hősi halottnak nyilvánították, a gyerekeit pedig hadiárváknak, amikor egyszer csak 8 év után váratlanul hazatért 🙂

.

…és nem érkezett üres kézzel!

Felbecsülhetetlen kinccsel, sok-sok csodával tért haza 🙂

Oroszországban megtanulta a csontkovácsolást, az „emberismeretet” a természet gyógymódjait, a bennünk élő lélekerők helyeit, mozgatását, a test csigolyózását, színeit, hangjait, mozdulatait, gyógyító növényeit….. – és nem csak a hozzáfordulóknak mesélt Önmagukról, hanem mindent-mindent nekünk unokáknak is továbbadott, mesékbe, versekbe foglalva… 

.

Három fontos dolgot figyelt meg elsőre az emberekben…

1.
a beszédéből, kisugárzásából – a bennünk élő 13 állat erejére, (13 lélekrezgés) egyensúlyára következtetett… mely állatok rezdülései, betegségei, jól látható lenyomatokat hagynak a gerinc-sárkányon 🙂

(ebből a tudásból készült Porszem Meséinek Első Könyve, melynek címe Spiritusz)

2.
a járásából, tartásából, fájdalmaiból – a gerinc és a szervek, a test és a lélek harmóniáját vagy annak hiányát, állapította meg a nagyapám…

(ez a tudás a Csigolyózás és a Lélek Térkép készítés)

3.
a kézfogásból, érintésből, ölelésből – arra érzett rá, hogy melyik csillagról-csillagképről, milyen szellemiséggel érkezett és mi a feladata itt a Földön… – mert szerinte mindannyian Csillaggyerekek vagyunk 🙂

(a Csillaggyermekek hozott tudásáról szól a “Szellemi gyógyítás” tanfolyam) 

 

…és e három érzékelés alapján rakta rendbe a csontokat… szedett gyógynövényt… vagy csak megölelte az embereket 🙂 Ő Élte és életre is keltette a mesék gyógyító erejét mindenkiben 🙂

.

A háborúban megtanulta helyretenni a csontokat, a gerincet, elállítani a vérzést, hogy a lehető legkevesebb segítséggel a sebesült bajtársa, fogolytársa, önerejéből tovább tudjon menni…

Mozgásképessé tette a testet és a saját lélekerejével táplálta a sebesült lelkét:

„Igét mondtam Neki” – mesélte szerényen.

.

Hitte, tapasztalta és tanította, hogy a test minden sejtecskéje követi a lélek rezdülését. Ha a lelket megtisztítjuk a test is tisztul… amikor a lelket tápláljuk, a test megváltozik 🙂

Mindig azt mondta:

“Nincsenek gyógyítók! Csak az öngyógyítás beindításában tudunk segíteni egymásnak”

.

Nagyapám egy különleges iskolában tanult…

Azt mesélte, hogy Ő, a Háború Iskoláját járta… a katona- és fogolytársai voltak a Mesterei. 

Szájról-szájra adták a Tudást minden nap, hiszen nem tudhatták, hogy melyik csata vagy kényszermunkával töltött nap után, ki lesz a sebesült és ki lesz a gyógyítósegéd…

Ezért a Háború Iskolájában, nem volt rejtett tudás – mindenki Mester volt a gyógyulás elindításában 🙂

.

.

…és emlékszem….

Csodálatos meséket mondott – nem, nem a háborúról – hanem az EMBEREKRŐL… az állatokról, növényekről… gyógyulásokról… szeretetről… elemekről… csillagokról… színekről… mindenről 🙂

Mesélt indiai szanitécről… arabus lovászról… tótokról, oroszokról, ukránokról, erdélyiekről… és mindenféle népek-béli emberfiáról, akikkel találkozott.

Nekünk unokáknak mutatott, mondott, mesélt, mindent, amire csak kinyílt a szívünk… Érezni tanított tanulás nélkül… érezni a gerincet… a szót… a lelket… a csillagszülöttet vagyis az Embert 🙂

.

.

.

Anyai Nagyanyám, szüléseknél, temetéseknél, segédkezett egy kis hevesi faluban ahol mindenféle más testi-lelki kórsággal is fordultak hozzá az emberek 🙂

Ismerte a gombákat- füveket- fákat-főzeteket és a tündérek rejtekét, szokásait, táncait – Palócországon innen és túl 🙂

Kislány korában játszótársa volt a Tündérkirálynőnek, aki a csepp tündérekkel, manókkal, együtt tanította meg őt is az illatok, elixírek, eszenciák, kenőcsök, színek, hangok, gyógyítóerejére… az élet és a halál körforgásának tiszteletére 🙂

(Itthon, a “Boszorkány konyhámban” a Tündérek meséi, ráolvasásai, illatos eszenciái, rügyelixírjei és kence-ficéi  minden évben életre kelnek )

.

Kislányból fiatalasszonnyá cseperedve nem felejtette el a „tündér-praktikákat” sem a természet éltető, fájdalomcsillapító kincseit, amiket önmagán próbált ki mindig először 🙂 Akkor is amikor sebek, vágások, kórságok borították a testét és akkor is amikor a fájdalomtól gúzsba kötött lelkét kellett életre hívnia, mert 7 gyermekéből öt a Tündérúton át a Holdra költözött…

….. (…)…

A háború viszontagságai után minden nyáron az Alföldön dolgoztak napszámban valamelyik birtokon. Egyszer, egy bécsi hölgy vendégeskedett az egyik földesúrnál, aki a tündérmesékért cserébe megajándékozta nagyanyámat egy igazi Tarot kártyával…

Hmmm…. Hamar híre ment a dolognak, amikor hazaért… 🙂

Már azon az őszön, hét határból jártak hozzá, kártyát meséltetni 🙂

.

“A lélek eltemetett kincsei, élőszóval, színekkel, ábrákkal, előhívhatók”

– szokta volt mondani nagy-nagy komolysággal, amikor „valami hitetlen” megmosolyogta a selyem-zsebkendőbe csombékolt paklit…

…és a mosolygás abbamaradt…

Ez volt az a varázsmondat, amire kinyílt a fül, a szem és kinyílt a szív is… mert ki ne akarta volna tudni, hogy évekkel a háború borzalmai után, milyen kincse maradt, amire még támaszkodhat ebben az életben??

.

Úgy érzem, a kérdés most is kérdés!

…ezért, Porszem Első Könyve után, Nagyanyám „kártyát meséltető” örökségét, a belső hangunkra hallgatást és a jelekből, szimbólumokból olvasás tudományát rajzolom színes „ÉLŐSZÓ kártyákra”, amely azt a régi-régi hang-szín-kép érzékelésünket éleszti újra, ami mindannyiunkban belül szunnyad… reményeim szerint 2022 végére elkészül 🙂

.

.

Ők az én Őseim 🙂 Az Ő meséik most az én meséim 🙂

Az Ő tudásuk NEM rejtett Tudás!

Itt duruzsolnak bennem és szeretném Neked és a gyerkőceidnek is tovább adni szóban, rajzban, írásban, mindazt amit én kaptam… Mindazt a szellemiséget, ami bennünk Csillaggyerekekben ma is élő, állatok, sárkányok, lények tündérek erejét elővarázsolja a lelkünkből…

Minden a Tiéd, amit a mesékben, kártyákban, versecskékben, bújtatva megérzel, megtalálsz <3

.

Utóirat:

Ha szeretnéd, hogy neked is legyen saját példányod Porszem Meséinek Első Könyvéből… ha többet akarsz tudni a 13 LélekErőDről….

… akkor katt ide: 

 .

Lélek Térkép

Hogyan olvasd a könyvet, hogy testedről-lelkedről-magadról a legtöbbet megtudj?

.

A mesék akkor élnek – ha MESÉLIK ŐKET 🙂

vagyis… hogyan olvass a gyerekeknek…

.

Itt tölthetsz le egy AJÁNDÉK részletet a könyvből:

.

Miért 13×13 centis a mesekönyv? 🙂

 

.

Kérdésed van??

ide írhatsz 🙂

nevedbenasorsod/kukac/gmail/pont/com

<3

 .

 

 

Ex Libris - Kalendárium a Kereteid Kitörléséhez - AJÁNDÉK pdf: http://kerekegeszember.hu/ajandek-naptar/

Porszem Meséi - mesekönyv részlet AJÁNDÉK pdf - felnőtteknek és gyerkőcöknek: http://kerekegeszember.hu/porszem-ajandek/