Az időről…
Vajon az idő a mi háromdimenziós világunkban mennyiben valóságos, és mennyiben illúzió? Nem az idő létezését kérdőjelezzük meg itt, hanem csak azt mondjuk, hogy az idő mögött egy vagy több nem látható dimenzió is meghúzódhat. Ha felfedtük a hiányzó dimenziót, még mindig maradhat vissza időkomponens, amely esetleg újabb rejtett dimenzió létezésére enged következtetni.
A tudományon kívül minden más rendszer (pl. vallások, asztrológia) valamilyen módon kétségbe vonja, sőt tagadja az idő létezését. Vegyük például az asztrológiát. Látszólag dolgozik az idővel: egyik oldalról a bolygómozgások, másik oldalról a bekövetkező események leírásánál. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezek az asztrológus munkájának csak a legelejét és a legvégét jelentik. A legelejét azért, mert a bolygómozgások mindenki számára megfigyelhetőek, a legvégét pedig azért, mert a hétköznapi ember idődimenzióban gondolkodik, és ezért az asztrológustól is ilyen leírást, mint végeredményt vár el. Fejében többnyire meg se fordul, hogy az asztrológus a személyiséganalízisnél ill. a jóslásnál ugyanannak a valaminek két különböző vetületét írja le. Tehát ugyanarról a dologról van szó, csak éppen egyszer személyiségnek, a máskor sorsnak nevezzük. Az előrejelzés, a progressziós horoszkóp pedig nem más, mint most is létező, de érzékszerveinkkel fel nem fogható dolgok kiszámítása események, szimbólumok és fogalmak között létesített analógiák felhasználásával.
A látnokok kétféle időt érzékelnek: a lineáris ill. a Nagyidőt. A lineáris idő mögötti dimenzióban meghúzódó események akár múltbeliek, bizonyos fokig akár jövőbeliek, most is léteznek, csak a “dimenzióhiányos” észlelésünk miatt nem látjuk. A Nagyidő más ütemben telik, mint a lineáris. (A Nagyidőt az auralátók a negyedik réteg után érzékelik, a hetedik réteggel megszűnik.)
A buddhista és hindu filozófiai irányzatok mind a lineáris, mind a Nagyidőt csupán “szellemi fejletlenségünk” miatt bekövetkező illúziónak tartják. A gondolat, cselekvés, sors és személyiség összefüggései valamint az Én és az Univerzum egysége ugyanis belső tapasztalás folytán a megvilágosodott szellem számára nyilvánvaló, a lineáris és Nagyidőn túl valahol mozdulatlanság húzódik meg. A hétköznapi ember szemszögéből nézve a gondolat látszólag most keletkezik (mint ahogy a sörösüveg is: a semmiből), a cselekvés egy időbeli folyamat, a sors a jövőnk, ami inkább a véletlennel, mintsem személyiségünkkel vagy cselekedeteinkkel magyarázható.
A meditációt folytatók tudják, hogy egy adott szinten az “intuitív” készségek egy olyan fejlettséget érnek el, amellyel szokatlan képességekre tesznek szert: először előre látnak jövőbeli eseményeket, bármire vissza tudnak emlékezni, majd később fogalmi szinten kezdik látni a dolgokat, és észreveszik, hogy a látszólag különálló, de összefüggő dolgok “térbélileg” is kapcsolódnak egymáshoz (pl. ránézésre megmondják, hogy valaki milyen csillagjegyben született).
Az asztrológia tehát analógiákkal dolgozik és számol. Konkrét eseményeket nehezen, vagy nem tud pontosan megfogalmazni. A tarot-jósok viszont ezt könnyedén megteszik, szintén analógiák alapján, de intuitív úton. A “látók” nem alkalmaznak semmilyen segédeszközt, nem gondolkoznak, csak egyszerűen látják azt, ami létezett, létezik, és létezni fog… Úgy tűnik, a jóslás – látás – belső érzékelés minél inkább épül belső tapasztalásra, és minél kevésbé használ segédeszközt, annál gyorsabb, és részletgazdagabb.
Összefoglalva tehát:
A tudomány nem ismeri el a belső érzékelést, és az azzal felfedezhető dimenziókat;
Az asztrológia tud róla, szimbólumok, fogalmak és analógiák alkalmazásával számol velük;
A tarot-jósok segédeszközt alkalmazva intuitíve dolgoznak;
A látók belsőleg érzékelnek vagy látnak egy vagy két “plusz dimenziót”;
A megvilágosodottak több “plusz dimenziót” érzékelnek vagy látnak, és minden szinten megélik azok “amint fent, úgy lent” egységét.
http://wwwold.sztaki.hu/~smarton/vegtelen/terido
Kapcsolódó bejegyzések
Címkék
Oszd meg ezt!
Friss hozzászólások