Kováts-Szőcs Anita
Háromgyermekes anyuka, gyermek- és szülőfejlesztő, leendő kísérleti otthonoktató, a www.egymast-tanitjuk.hu honlap tulajdonosa
Van tanári és közgazdász végzettségem, az utóbbival dolgoztam, ugyanis a tanári pályáról a gyakorló tanítás után elmenekültem, úgy éreztem, nem vagyok képes a sok elavult és felesleges tananyagot oktatni. Átváltottam egy „menőbb” és kifizetődőbb munkára, de nem éreztem otthon magam benne. Az áttörést az első gyermekem születése hozta meg, illetve minden, ami ezzel kapcsolatban megjelent az életemben, „véletlenek” és nagy és tartós fellángolások sorozata.
Három gyermekem van: Benedek (2006), Blanka (2007) és Viola (2009). Életem egyik legnagyobb kihívása, hogy gyermekeim később boldog, sikeres felnőttek legyenek, akik be tudják tölteni az életfeladatukat, és olyan tudással felvértezve lépjenek ki az életbe, amelyben stabilan megállják a helyüket.
2006-ban találkoztam a korai fejlesztéssel, a Doman-módszerrel, majd a többnyelvű neveléssel, és ezt olyan lelkesedéssel végeztem, végzem, mint ezelőtt semmit. Egy évvel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel olyan ösvényre léptünk, amely a közoktatásban nem, vagy csak nagyon nagy veszteséggel folytatható. Gyermekeim ugyanis – a két nagyobbon már egyértelműen látszik – szellemileg, lelkileg is idősebbek a koruknál, életkorukat meghazudtoló tájékozottsággal rendelkeznek, ráadásul a közoktatás szempontjából problémásak, hiszen folyamatosan kérdeznek, és eddig azt a látásmódot kapták, hogy nemcsak egy helyes válasz van, hanem nagyon sok nézőpont.
Ahogy folyamatosan haladtam az önfejlesztés útján, rájöttem, hogy adhatok ugyan ismereteket a gyermekeimnek, amelyek jók, ha vannak, lehetnek nagyon fontosak, de abból a szempontból, hogy a gyermekeim boldogok legyenek, életfeladatukkal összhangban éljenek, megvalósítsák önmagukat, nagyrészt teljesen lényegtelenek, és esetleg tévútra is visznek. És ilyen lényegtelen, és nagyrészt használhatatlan dolgok magolásával töltenek el a gyerekek hosszú éveket az oktatásban, ahelyett hogy az időt és a képességeiket sokkal jobban kihasználnák.
Folyamatosan kutatok információk után, hogy mire lehetne felépíteni egy új, korszerűbb tananyagot, hiszen ahhoz, hogy a 21. századnak megfeleljen, teljesen új alapokra kell helyezni. A jelenlegi tananyag legalább 50 évvel kullog a valóság mögött. A tankötelezettségből adódó kikerülhetetlen ismeretek mellett többek között ilyen „tantárgyakat” szeretnék létrehozni és oktatni: önismeret, önbecsülés, öngyógyítás, pénzügyi intelligencia fejlesztése, kreatív gondolkodás, pozitív gondolkodás módszertana és a spirituális erő használata, az új férfi és női szerepek, hogyan legyünk jó szülők, célkitűzés-tervezés-megvalósítás módszertana, önfoglalkoztatás. Vagyis mindazt, amelyet nagyon sok önfejlesztő mű ajánl, de a megvalósításba csak szórványosan vágtak bele. Mindezt úgy, hogy a gyerekek ezt játéknak látják, nem pedig kényszernek, én pedig velük együtt fejlődöm. Azt is mondhatom, hogy Polgár apukához hasonlóan pedagógiai kísérletet folytatok. Mivel ez jelentősen túl van a jelenlegi oktatás komfortzónáján, és az ötleteknek sok esetben csak a keretei vannak meg, és még tesztelve sem voltak, úgy érzem, először csak kicsiben lehet elkezdeni, ennek a megoldását pedig egyelőre az otthonoktatásban látom.
Mivel a gyermekeim még nem iskoláskorúak, a honlapomon egyelőre a korai fejlesztés és a többnyelvű nevelés eredményeit osztom meg, de későbbi célom a „kísérlet” minden eredményét közzé tenni.
Bár gyermekeim a magyaron kívül további három nyelven értenek, és nyitottak a világ minden csodájára, néha 8-10 éveseket megszégyenítő információigényük van, a legnagyobb eredményünknek mégis azt tartom, hogy rendszeresen állítanak meg idegen emberek, és kifejezik csodálatukat, hogy milyen kiegyensúlyozott gyerekeink vannak, és gratulálnak nekünk, holott semmit nem tudnak arról, hogy hogyan neveljük őket.
Kapcsolódó bejegyzések
Címkék
Oszd meg ezt!
Friss hozzászólások