A Szőlő

A Szőlő

 

(Visit)

Az ősz népszerű gyümölcse a szőlő.

Ismerkedjünk meg tehát a méltán népszerű szőlővel

 

A szőlőfélék (Vitaceae) családjának egyik sok fajt, – és azon belül sok alfajt magába foglaló- nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. Számtalan színű, ízű, bogyónagyságú fajtája ismert, az apró szemű, szinte fekete félvad fajtától az ujjbegynyi sárga „kecskecsöcsű” nemesített csemegeszőlőig. Megkülönböztetünk bor- és csemegeszőlő fajtákat, de több fajta úgy nevezett kettős hasznosítású (pl. Oporto, Chasselas, Irsai Oliver)

A szőlő évmilliók óta jelen van a Földön, a módszeres termelést a kaukázusi népek kezdték el, mint egy 8000 évvel ezelőtt. Európában a rómaiak ismertették meg e nemes gyümölcsöt. A középkorig a levét csupán azok élvezhették, akiknek kertjében megtermett. A görögök és rómaiak kultuszszerűen alkalmazták a szőlőt. A kolostorok földjein a középkortól új és új szőlőfajták születtek. A barátok aprólékos gonddal válogattak közülük. Eleinte szívesebben készítettek vörösbort, hiszen úgy tartották ez Krisztus kiontott vérét jelképezi. Később persze elterjedt a fehér fajták készítése is.

A Szentírásban szereplő kenyér és bor fogalmát azért tisztáznunk kell. Mivel a keleti népeknél a bor fogalma a frissen préselt szőlőlevet jelenti, ezért ez tévesen értelmezve került át a köztudatba. (A vegetárianus liberál katolikusok a mai napig is szőlőlevet használnak misebornak).

A bor a szervezetre káros ital, semmivel nincs több ásványi só, illóolaj, vitamin stb. benne, mint a szőlőben, viszont az alkohol, a legkisebb mennyiségben is tevékeny szerepet vállal a szervezet pusztításában.

 

Jótékony hatásai

A szőlő eltávolítja a szervezetből a salakanyagokat, megszépíti a bőrt, magnézium-, foszfor-, és cukortartalma energiát kölcsönöz a testnek, vitaminjai erősítik az immunrendszert, magvának hatóanyaga ápolják a szívet és az érrendszert, tisztítják a májat. A bél megbetegedéseit gyógyítja, a vese és hólyag kövesedését is oldja. Fokozza a z epeválasztását, és ürítését. Maga a gyümölcshús illetve -lé is rendkívül gazdag tápanyagforrás.

A szőlő gazdag vitaminokban, és bár nincs benne sok C-vitamin, jelentős mennyiségben tartalmaz E-, B1- és B5-vitamint. 18 százalékos vagy magasabb cukortartalma miatt a legnagyobb energiatartalmú gyümölcs. 70%-a víz. Kilogrammonként 6-9 g fehérjét, 5 g zsírt; 180 g szőlőcukrot, 5 g szerves sót, 130 g rostot tartalmaz. Érthető, hogy akár egészben, akár levet facsarva belőle frissítő, tápanyagban dús, értékes élelmiszer. A szőlő a szervezet számára közvetlenül is felhasználható cukrot – szőlőcukrot – tartalmaz, ezért kúraszerűen is ajánlható vérszegény, legyengült szervezet számára, daganatos betegségek, székrekedés, aranyér, mindenféle gyulladásos megbetegedés gyógyszereként és női betegségekre is.

A szőlőmag kivonata, a szőlőmagolaj segít megvédeni az agyat és az idegrendszert a károsodástól, erősíti az érfalakat, és megelőzi az érelmeszesedést. Jó hatású lehet azok számára is, akiknek valamilyen allergiájuk, ízületi gyulladásuk, visszértágulatuk, aranyerük van. Vitamin- és ásványi anyagtartalma, vértisztító hatása miatt természetes afrodiziákumként is számon tartják.

 

Mire figyeljünk?

Vásárláskor, szüretkor figyelni kell arra, hogy a szőlő nem után érő gyümölcs: ha savanyúan szedik le, olyan is marad. Minél sötétebb árnyalatú, annál értékesebb a szervezet számára, a színes szőlő értékes antioxidánsokat tartalmaz. Ne vegyük meg, ha a szemek könnyen leperegnek, vagy ha puhák, ráncosak, ragadósak.

 

Felhasználás

 

A szőlő teljes értékű táplálék. Szezonjában minden étkezés előtt egy fél órával együnk szőlőt. Mivel a szőlő elegendő energiát biztosít szervezetünknek még nehéz fizikai, de különösen szellemi munka esetén, ezért a tanácsok megfogadva sok káros, az eddig étrendünkben szereplő ételt kiszoríthat.

 

Étkezés közben vagy után ne együnk szőlőt, mert magas cukortartalma miatt igen könnyen megerjed; így akadályozza az emésztést.

A spanyolok vizet tesznek az asztalra, és abba mártogatják a néhány szem szőlőt, melyet elcsipegetnek uzsonnára. A szőlőt nyersen, vajas kenyérrel és sajttal fogyasztva szervezetünk megkapja az összes ásványi anyagot. A szőlő édessége és a sós feta sajt kiváló elegyet alkot. Készíthetünk belőle szőlő és sajt salátát, szőlős rétest, de húsételek ízesítésére is kiváló.

Egész csirkét megtölthetünk szőlős-rizses fűszeres töltelékkel, majd sülés közben musttal locsolhatjuk. Görögök, törökök és más balkáni népek kedvelt étele a dolma, a töltött szőlőlevél.

Érdemes  megkóstólni a finomságot, szüreti idényben egyenesen kihagyhatatlan.

Nyersen a legjobb, de készíthetünk gyümölcslevest is szőlőből, melyet akár vörösborral is ízesíthetjük. Szőlővel megbolondíthatjuk a szüreti kacsamell, mellé kínált káposztát is.

 

Tárolás

 

Mosatlanul, műanyag zacskóban egy hétig eláll a hűtőben, mindig csak annyit megmosva amit el is fogyasztunk.

Az almához hasonlóan igen jól tárolható. Pincehidegben szétterítve, még januárban is kellemes  őszi ízeket tud nyújtani. Másik tárolási formája a kötözés melyre igen alkalmas fajtái vannak.

A csemegeszőlőt sokáig eltarthatjuk, ha a vastag héjú, nagy szemű fürtöket felakasztjuk hűvös, levegős helyen. A déli édes szőlők aszalt formában történő tartósítása a közismert mazsola. Egész évben kellemesen egészíti ki táplálékainkat, édesítésre is alkalmas.

 

Semmiképp se folytassanak szőlőkúrát a szoptatós anyák, a cukorbetegek és az enteritis (bélhurut) betegségben szenvedők.

 

1 kg szőlő tartalmaz 180 g szőlőcukrot, 130 g rostot, 6-9 g fehérjét, 5 g szerves sót, 5 g zsírt.

 

Kné Tóth Tímea

http://timcsigyogynoveny.blogspot.com

Ex Libris - Kalendárium a Kereteid Kitörléséhez - AJÁNDÉK pdf: http://kerekegeszember.hu/ajandek-naptar/

Porszem Meséi - mesekönyv részlet AJÁNDÉK pdf - felnőtteknek és gyerkőcöknek: http://kerekegeszember.hu/porszem-ajandek/

Szólj hozzá!