ÉGRE ÍROTT TÖRTÉNELEM

ÉGRE ÍROTT TÖRTÉNELEM

 

Szeretnék Neked bemutatni Valakit 🙂

 

Ő Szűcs László aki az Égre írott történelem című könyv írója és a 2014-es Kalendáriumunk egyik szerkesztője asztrológia-asztrozófia témában olvashatsz majd tőle jó tanácsokat 🙂

 

 

Részlet a könyvből:

Minden egyes ember egy sajátos, különleges entitás (egyedi létszerűség, létezés),
egy mindenki mástól különböző lélek – szellem energia, mely egyedi
testet ölt egy nép, egy nemzet tagjaként, ugyanezen nemzet lakóterületén.
A születése pillanatában létező kozmosz állapota adja meg képességeit,
személyiségének tulajdonságait, a földi létben való szerepvállalását.
Ezen univerzum-erők segítik korábbi életeiből magával „hozott” és összegyűjtött
tudás- és tapasztalatanyagát, hogy kettős, egyéni és kollektív küldetését
megvalósíthassa ez élete során új, jelenlegi környezetében.
Természetesen az a külvilág, melyben megszületett, erőteljesen befolyásolja
küldetésének tökéletes beteljesítését, vagy előre mozdítja, vagy éppen
hátráltatja azt.
Mivel a küzdelmekből, s oly sokszor a kudarcokból lehet a legtöbbet tanulni
és fejlődni, ezért nem feltétlenül hátrányos bárminemű nehézség felmerülése
utunk során. Sőt, mivel életünkben minden jelentős eseménynek megvan a
maga ideje, ezért a megfelelő időponthoz való igazodás miatt, egyes embereknek
meglepő akadályok gördülhetnek és kerülnek is az útjukba, míg másoknak
szélsebes az előrejutásuk.
A legnagyobb fejlődést akkor érhetjük el, ha eljutunk arra az állapotra,
hogy felülemelkedünk hétköznapi problémáinkon, és túllépünk egy letűnő és
mulandó történelmi kor elavult és egyenlőtlen szabályrendszerén, s újító módon,
fejlettebb és előrehaladottabb szemlélettel nyíltan és őszintén, békésen és
önzetlenül tekintünk a bennünket körülvevő egyensúlytalan világra.

Részlet az “Égre írott történelem” című könyvből., III. fejezet SZELLEM, bevezető.

Az író azt mondja: a tudás mindenkié !

könyv

Ezért letöltheted innen ajándékba: http://versegi.hu/eit.pdf

Ha tetszik és könyvként is szeretnéd magadhoz ölelni, akkor megvásárolhatod a nagy könyvesboltokban vagy megrendelheted az írónál kedvezményesen Budapesten!

2500 Ft (+posta)

30- 913-7326

 

 

Ex Libris - Kalendárium a Kereteid Kitörléséhez - AJÁNDÉK pdf: http://kerekegeszember.hu/ajandek-naptar/

Porszem Meséi - mesekönyv részlet AJÁNDÉK pdf - felnőtteknek és gyerkőcöknek: http://kerekegeszember.hu/porszem-ajandek/