A SEITAI mindenkinek mást hoz – Az első magyar tapasztalások :)

A SEITAI mindenkinek mást hoz – Az első magyar tapasztalások :)

 

Megkérdezem minden évben a Seitai tanfolyam résztvevőit, hogy mit jelentett nekik az a pár nap  🙂

 

 

 

 

Gyöngyi – tanítónő

 

Mit kaptam Tőled és a seitaitól, milyen lehetőséget, hogy ezt megismerhettem, üres szavakkal, ömlengésekkel megköszönni nem  tudom. Ez a legtisztább szó rá: köszönöm. Féltem elfogadni kinyújtott kezed.

Mit gondoltam erről az egészről? A kis cikkeket elolvastam róla, de semmi mást. Így gondolkodtam:

Japán mozgáskultúra, finom, lassú mozdulatok, pont kell nekem.
Naponta két emberrel megismerkedni nehezemre esik, de kell.

Szemkontaktust tartani idegenekkel nehéz, de kell.

Újat tanulni, jó lesz.

Munkámban segít, jó lesz.

Így mentem el, ezeket tudtam.

Hétfő: ismerkedtem, izgalom. Mi ez? Egész nap légzést figyelünk. Még levegőt se tudok venni, kiderül végre ilyen idős koromra!

Kedd: elvárások magammal szemben: tudjak lazítani, ismerkedni. Egész jól megy ez a része. Semmi különös, kicsit szédülök/  ezzel együtt élek régóta/de ez egy kicsit más érzés.

Szerda: a “mester” egész nap, mintha a vesémbe látna, RÓLAM beszél és a pedagógusokról. Vagy csak én érzem így? Szünetben a járásom és tartásom elemezte, fizikai és mentális síkon is. Nem szeretem, amikor így belém látnak idegenek.

Távolsági buszon piszok rosszul voltam! Soha még így. Hányás és ájulás felváltva kerülgetett.

Hazaértem és 6km-t bicikliztem, jó lett volna még futni is egyet. Tele voltam energiával. Ma nem fájt úgy a derekam. Próbáltam egész nap lazítani, de nem megy. Másoknak, de jó! Türelmetlen vagyok magammal.

Csütörtök: Látom mások egész jól haladnak, levegő, lazítás. Talán ez erről szól? Semmi bonyolult tornagyakorlatok. Keresd és találd meg önmagad, dobd el az előítéleteidet,görcsös ragaszkodásaid. Semmi áttörés nálam!  Jó lenne már pénteken továbblépnem Kedd óta pezsgőt innék…

Péntek: türelmetlen vagyok. Már a levegő vétel sem megy, se be, se ki, eltelt egy hét és még ezt se tanultam meg igazán. Mintha a gyomorszáj táján megrekedt volna valami. Most kellene végre kidolgozni! Görcsös vagyok, elkeseredett, holnap nem biztos, hogy jövök. De itt leszek, tudom, becsületből is. Este barátnőmmel két pohár pezsgőt ittam. Forog bent a gyomorszájnál, legalább hányni tudnék,de még az se megy, lelazultam teljesen.

Szombat: levegő se be, se ki, sírok az elkeseredéstől és haragtól. Elengedés? Milyen messze is vagyok én ettől? Hogy várhatok így bármi mást is magamtól? Szünetben angolosan távozok. Mindjárt az lesz. Iszonyúan forog bent a gyomorszájnál, valami ki akar jönni. Sírva kérem, Andit segítsen. Végre érzem, hogy lazulok, Michael is ott van segíteni. Jó ez a BÁBELI zűrzavar bennem! Jó itt pihenni! Másoknak szünet van, szomjas vagyok, éhes. Nagyon jó ez az érzés, nem tudom leírni, megszállt a nyugalom.

Mások rég visszajöttek a szünetről én még mindig fekszem csukott szemmel. Végre levegő rendesen megy! Hihetetlen jó érzés. Este másik barátnőmmel vacsorázni mentünk, csak csajok. Este nyolctól éjfélig ettük a vacsorát, felváltva sírtunk és nevettünk. Tíz felé azt a részt lezárták, ahol voltunk, ne zavarjanak… Erre jók a törzshelyek. Hagytak minket… érezték ez kell …nekünk.

Négy órakor hajnalban már sétálok a kertben, várom a napkeltét, nem vagyok fáradt.

Vasárnap: sajnálom, hogy vége. Tudok levegőt venni, majdnem lazítani, magamra figyelni. Rengeteget tanultam közben. Megint kinyílt a világ egy része előttem!

Hiányozni fognak a többiek…

Gyöngyi

 

 

Nagy Ercsike – lélekgyógyító, életmód tanácsadó

“Mit jelentett nekem a seitai? Ez egy egész bonyolult, ugyanakkor nagyon egyszerű választ kíván: a felszabadulást.

Felszabadulást saját korlátaim alól, kinyílást önmagam, és a világ számára egyaránt. Egy egész hétnyi tökéletes életáramlást.

S miközben átadtam magam az életnek, észrevétlenül múlt el a hónapok óta tartó derékfájásom, kipirult az arcom, kisimultak a vonásaim,

és újra ragyogni kezdett a szemem. Mindez egy nagyon nehéz időszak kellős közepén. Egyszerű légzőgyakorlatok és irányított figyelem

segítségével adtam át magam az energia áramlás e tökéletes megnyilvánulásának, ami távoli szemlélő számára akár transzot is jelenthet,

miközben ritkán voltam éberebb életem során. A katsugen undo volt a tavalyi évem legszebb tapasztalása. Most is ott leszek, és viszem a barátnőmet, hogy ő is átélhesse az élet tökéletességét.”

 

 

Marcsi – életmód tanácsadó

Nekem fizikailag volt jó

… mert én fizikailag egy lusta típus vagyok-,  de most érzem, hogy a sejtjeim megmozdultak— bár az energiát tudom szabályozni- ennek ellenére úgy érzem, hogy jóóól bizseregnek a sejtjeim  — mozog bennem az Élet – és ez nem izomláz, nem fájdalom—ez egy kellemes és fent tartható állapot 🙂

 

 

Jutka- gyógymasszőr

Nagy nyugalmat érzek, lazaságot, felszabadultságot, sokkal könnyebbnek érzem magam

Abban is segített, hogy hogyan tudjam feltölteni magam 2 masszírozás között, hogy ne legyek teljesen fáradt, sem fizikailag sem lelkileg…

A tanfolyamon való részvétel óta is használom a seitai technikákat a minden napjaimban.

A gyógymasszőri munkáim során két vendég masszírozása között, illetve a munka aznapi befejezése  után az esetleges negatív energiáktól való megszabadulásra és arra, hogy energia szintem emeljem, harmonizáljam, és újra töltsem magam.

De használom akkor is, ha a nap folyamán érnek olyan negatív élmények, amiktől szeretnék mihamarabb megszabadulni.

És akkor is, ha eszembe jutnak a régmúltból fájdalmas emlékek.

Ezek alkalmával elvégzem a gyakorlatokat, majd lefekszem, ellazulok és relaxált állapotban a technika azonnal működésbe lép. A helyére pedig a kellemes, felszabadult, könnyed érzés.

És ha ez netán esti lefekvéskor következik be, – mert ilyen is szokott lenni-, akkor egy mély, pihentető alvást is eredményez.

 

 

Eszter – vállalkozónő – 2 gyermekes anyuka

Először összezavarodtam, nem tudtam, hogy ki vagyok…  most már lassan kezdek kinyílni…  önismeret, elfogadás van bennem…

Rájöttem, hogy sokat kell még tanulnom, mert át vettem a párom érzéseit a yuki-nál- hol a nyugalmat, hol a sietést, zaklatottságot – és ez nem mindig volt jó érzés. Mégis felszabadultságot érzek és nagyon nagy megkönnyebbülést. Gondolom, minden nap más lesz a seitai megélésem…

 

 

Andrea – villamosvezető 5 gyermekes anyuka

Seitai egy hét….hmm. Míg volt aki az elején megrémült, én a felénél gondoltam arra:ez nem nekem való, nem megy… Nekem most sem olyan, mint a többieknek, nem látványos. Viszont a gyakorlásnak köszönhetően működik!! Csak így sikerül megfékeznem a szinte mindig rám törő kétségbeesést. Kikapcsolja és pihenteti az agyamat. Kinek hol kezdődnek a testi gondjai 🙂

Azóta kordában tudom tartani a rossz gondolatok zömét, a negatív érzéseket (düh, félelem, aggódás), és még sokat akarok megtudni magamról-magamból a Mester segítségével! Ha úgy érzem, már nem bírom, kb. fél óra alatt a Kí feléled, és életet visz oda, ahonnan a napi gondok kiveszik.

Nem az életem és a gondjaim változtak meg, hanem a hozzájuk való viszonyom.

Gyermekkorom óta szélsőséges volt az emésztésem, hashajtó-hasfogóval ment 🙂 A seitai óta ez is teljesen normalizálódott. Minden testi problémám halványult már sőt,a lelkiek is másmilyenek lettek:)

Kicsit más, jobb, könnyebb lett a Világom.

Ja, és az óta, arról fogalmam sincs, hogy hány kilót fogytam…. de tényleg… kb. 2 ruhaméretnyit  🙂

 

 

Katalin – könyvtáros – tanítónő

Hálás köszönetet mondok a Tanító Mesternek, Jean-nak és azoknak a társaimnak, akikkel találkozhattam és lélekemelő perceket tölthettem el. Meleg, szeretetteljes légkörben teltek el ezek a napok.

Köszönöm, hogy köztetek lehettem!

 

 

Andi – a tolmácsunk- biokertész- Franciaország

Én lassan 4 éve csinálom és néha valamiféle budhikus állapotba kerülök. Ennek az érzésnek a vibrációja aztán bennem marad és elkísér a hétköznapjaimban. És mindenki más, aki beleszerelmesedett a seitaiba, ilyenekről számol be. A III. évezred az önállóság útja. Szabadok vagyunk nagyon sok szempontból, csak még be kell építenünk a felismeréseket az életünkbe. Szép lassan a régi generációs – karmikus beidegződések eloszlanak és ezt a szabadságot amit a szívünk mélyén érzünk, végre megélhetjük.

Alakul át az életem.
Még a határvonalon vagyok és bizonyos régi berögződések még dominálnak, de valamifajta elengedést élek meg.
Érzem az embereket belülről.
Néha a plexus solarom annyira dorombol, hogy úgy érzem magam mint egy nagy mágnes.
Azt hiszem ezek az átalakulások nagy részben a seitainak köszönhetőek; Jean azt mondja, kell 5 év folyamatos gyakorlás és azt hiszem tényleg nagy változások mennek végbe bennünk.

És ez nem csak a tatamin van. A férjemmel és a gyerekeimmel is sokkal jobb a viszonyom.
Úgyhogy éljen a seitai!

 

 

Antoinette – újságíró – Franciaország

Én, „véletlenül” vagyok itt, Andrea (a tolmács) azt mondta, hogy ez egy remek alkalom az önmagamra találáshoz, az energiáim, kreativitásom, újratöltéséhez,  elindításához. Elhittem neki, mindenféle utánajárás nélkül- és egyetlen percre sem bántam meg! A magyarok nagy hatással voltak rám és a velük megélt élmények, tapasztalások, új utat mutattak a seitai fojtatására.

 

 

Deborah – hegedűművész – Spanyolország

A koncertjeim és a hangfelvételek előtt is „belehelyezkedem” a KÍ áramlásába, kívülről és belülről is látom magam a színpadon… én vagyok a hegedű, a zene és Deborah is 🙂

A seitai, kikapcsol, megnyugtat és boldoggá tesz. Használom a munkámban, a kapcsolataimban, de zöldségpucoláskor a konyhában is 🙂

 

 

Gabi – állatorvos – Németország

Rendszeresen gyakorlom, évek óta szinte minden tanfolyamon ott vagyok a Mester mellett. El sem tudom képzelni, hogy fekete-fehérben, jónak és rossznak lássam a világot- mint régen! Színes, örvénylő, élethelyzeteket teremtve, mégis nyugalomban, békében és nagyon szabadon élek. A munkám során is használom a KÍ-t, amikor beadom az állatoknak az injekciót, vagy amikor simogatással nyugtatom meg őket… de ugyan úgy hatással van ez az áramlás a beteg állatok ijedt gazdáira is.

 

 

Mátyás Anita – szervező – és tanuló 🙂

Nekem első nap a szex jutott eszembe a seitairól – valami olyan kapcsolat van köztük, hogy mindkettőben el kell engedni magunkat-olyan szintem, ami nagy tömegben, sok ember közt, prüdeknek nagyon nehéz… De, szerintem mindenki tudja, hogy a szex is attól jó, hogy elengeded magad-  hagyod, hogy a tested azt csinálja, ami jó neki 🙂

A seitaiban, ha hagyod, hogy a test érvényesüljön az akarat felett, akkor belül el kezd úgy mozogni, sejt, izom és ideg szinten is, hogy korrigálja a saját „betegségeit” és meggyógyítja önmagát 🙂 Hihetetlen, de így van!

Aztán később, mint valami energetikai hullám, egyre mélyebbre ásott bennem és egyre több korrekciót indított meg a testemben-lelkemben ez a spontán mozgás…

Harmadik napon már teljesen elkülönültem a normális világtól, a villamos zajától, a többiek beszélgetésétől és elengedtem az akarást is hogy egy bizonyos testi vagy lelki problémámra koncentráljak. Csak hagytam, hogy a testem azt tegye, amit ő akar. Olyan képek, hangok vettek körül a múltamból, amire nem is emlékeztem – anélkül nyilvánultak meg és tűntek el, hogy oldani akartam volna ezeket a sérelmeket, félelmeket, testi tüneteket…

Negyedik nap, a gyakorlatok közepén, szabályosan rosszul lettem, ki kellett mennem hányni és fosni (nem ér nevetni :)) Testi szinten is elindult a tisztítás.. Mintha minden szinten elszakadtam volna a múlttól…

Ötödik nap hasított belém, hogy mennyire „feltérképezetlen” a testem és a lelkem – mennyire egyen-út nélküli ez a seitai- hiszen senkinek sincs megszabva, hogy mit lehet és mit nem, mindenkinek a saját testének kell megengednie, hogy meggyógyítsa… így mindenkinek saját térképe lesz majd 🙂 Egy módszer, ami mindenkit másként „javít meg”

 

Igen, néha az agyammal, elveszettnek éreztem magam: követni valamit, amiben nincsenek szabályok, csinálni valamit, ami lehet, hogy más ember érzékszerveivel nem is látható, (vagy kalimpálásnak tűnik :)) de éreztem valamiféle megnyugvást, hitet,  hogy minden eddigi tanulmányaim, tapasztalatom ellenére, valami mozog bennem, ami erőssé tesz…

A páros gyakorlatoknál, a yuki-nál az energiák segítik egymást és többszörös erővel oldják a problémákat.. A „társutazó”, aki velünk utazik ezen az energiahullámon, segít megtisztítani mindent, (nálam főleg a szív fájdalmait) hogy megtalálhassuk a belső középpontunkat 🙂

Megéreztem azt az erőt, ami összekapcsol minket, korra, nemre és országra (nyelvi hiányosságokra) való tekintet nélkül. Azt a szabadságot, amit máskor csak koncentrálással, tisztítással, meditációval értem el, azt a seitai mind megadta, akár egyedül, akár társsal engedtem megnyilvánulni az életenergiát

Néha olyan érzésem volt, mintha ez a KÍ összekapcsolódna a teremben és azon is túl- ott lévő és idegen arcok felvillanása, mondatai, nevetése, sírása, hullámoztak át rajtam keresztül – és a testem furcsa táncot lejtett az idegen energiáktól. Ott voltam én is és mások is bennem 🙂

Mintha magamba fogadtam volna őket- egybeolvadva a mindenséggel…

Az utolsó 2 napon már a légző gyakorlatok alatt éreztem magamban a tökéletest, a lehetetleneket is legyőző Embert 🙂

Sokat tapasztaltam azóta is, mivel másképpen látom a dolgokat, embereket, de talán a legfontosabb az volt, hogy bárhol, bármikor előhívható a KÍ, nem csak amikor „edzés van” vagy ledönt a lábamról valami kórság 🙂

Az intuícióm sokkal jobban működik, az írás, a munka, a festés, könnyebb és önmagát inspirálja 🙂 Használom a szeretetenergia és egyéb tanfolyamokon, a csontkovácsolásban, az öngyógyításban, a stressz oldásban, a kudarckezelésben, a munkabírás, figyelem fokozásában és persze a megbocsátásban, elengedésben, a működő kapcsolataim jobbá tételében is 🙂

 

 

Seitai? Muszáj megfogalmaznom? Hát jó  😀

Másodszor vettem részt rajta. A tavalyi tábor eldöntötte bennem, hogy idén is mindenképpen ott leszek, akármi módon is:-) Nem bántam meg. A múlt évhez képest én magam is sokkal tudatosabb, “tisztább” lettem, s ezt az idei tanfolyam csak tovább tisztította, tovább mélyítette. Olyan intenzív megéléseim voltak, hogy néha nem tudtam hol kezdődök én, és hol az univerzum. A határok összemosódtak, és megéltem a tiszta, valódi EGYSÉG érzését. Ha egyszerűen akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy szerelmeskedni az ÉLETTEL, összefonódni a MINDENSÉGGEL. az ÉLET maga a SZERELEM!  🙂

Jövőre is ott leszek 🙂

Erika

 

 

Először arra gondoltam, hogy a lumbágóra megoldást fogok kapni a tanfolyamtól, és végre tudok majd hajolni.

Az első nap még nem értettem  nem éreztem, és nem hittem, hogy ezek a mozdulatok, légzés gyakorlatok használni fognak.

A harmadik napon már  éreztem, hogy működik, tudok sarkon ülni, nem zsibbad a lábam, és nagyon szeretem a pihenést,  figyelve  légzésemre és a bennem lévő  ÉLET-re.

Megdöbbentő volt. Az állandó rohanásban, soha nem figyeltem, mi van velem, mindig  minden fontosabb volt, mint ÉN. A család, a munka , a környezetem elvárásai stb…

Itt megtanultam, hogy figyeljek magamra, kapcsolódjak önmagamhoz, és  hogyan kapcsolódjak másokhoz.

A tanfolyam végén, már nem fájt  a derekam, nem zsibbadt a lábam, tele vagyok energiával, és örömmel, az újrakezdés örömével.

Azóta minden nap csinálom a tanult gyakorlatsort, és figyelem a  bennem rejlő ÉLETET.

Köszönöm…

Nyugdíjas vállalkozó asszony

 

 

Miért csinálom, miért szervezzük évente a  magyarországi tanfolyamot?

 

Jean, a Mesterünk mondta, amikor Budapesten volt: az emberek először csak a betegségből való kigyógyulásra használják a seitait – aztán másért jönnek, újra és újra 🙂

 

Mi lehet ez a MÁS, ami az egészség visszaszerzése utáni cél is, a második tanfolyamon?

 

Elárulom 🙂 Bár ez természetesen mindenkinél más 🙂

De mégis: a változás elindítása, a félelemnélküliség, az önbizalom, a teremtőerő, a KÍ áramoltatása, a boldogság elérése, a múlt elengedése, a teljes szabadság átélése, annak tudata, hogy Jó helyem van Itt és Most a Világban, bármilyen élethelyzetben is vagyok – megoldható!!  🙂

A rezgéseid, a kisugárzásod, a tested és a lelked szabadon engedésével- kitör a saját önvalód a börtönéből és megmutatja a mámoros lebegés táncát, a saját nagyszerűségedben- a magadra találásban- abban a különleges belső világban, amit ki akartál zárni eddig az életedből… 🙂

 

Seitai Tanfolyam évente egyszer Magyarországon !

Tarts velünk TE is! 🙂

 

 

Ex Libris - Kalendárium a Kereteid Kitörléséhez - AJÁNDÉK pdf: http://kerekegeszember.hu/ajandek-naptar/

Porszem Meséi - mesekönyv részlet AJÁNDÉK pdf - felnőtteknek és gyerkőcöknek: http://kerekegeszember.hu/porszem-ajandek/