Jókívánságok helyett…

Jókívánságok helyett…

Azt hiszem, ilyenkor az a szokás, hogy boldog vagy sikeresekben gazdag új évet kellene kívánnom az olvasóimnak, de engedtessék meg, csakis a körülmények okán, hogy ezúttal rendhagyó és formabontó legyek.
Nem fogok semmi extrát és ünnepélyest kívánni senkinek, csak annyit, hogy valahogy éljük túl ezt az évet, és lehetőleg egy darabban.

Aki szintén keresgéli az igazságot, és mondjuk már egy bizonyos ideje, az tudja miért számít ez tényleges jókívánságnak, és nem fogja faragatlanságnak venni eme megnyilvánulásomat.

Aki esetleg friss olvasó, vagy csak nemrég indult el az “úton”, az most biztos azt hiszi, hogy én is egy vagyok az x-bolygó-parás, vagy a maja-naptáros-világvégés szektások közül. Nos, a probléma ennél sajnos sokkal összetettebb…

Amikor elindult a maja-naptáros para (én 2008-ban hallottam róla először), akkor én is azok közé tartoztam, akik határozottan viccesnek találták, hogy emberek tényleg képesek egy ősi naptár alapján a világvégére készülni. Aztán jött ez az X bolygó, ami szintén totál marhaságnak tűnt, úgyhogy egy percre nem vettem komolyan ezeket a dolgokat. Aztán eltelt egy kis idő, és egy másik kérdés kezdett motoszkálni a fejemben.

Méghozzá az, hogy vajon ki terjeszti ezeket a sztorikat, és miért. Az előző bejegyzésben ejtettünk szót róla, hogy ahhoz, hogy valami szinte minden egyes emberhez eljusson, komoly marketinget kell belefektetni, ez nem megy csak úgy magától! Szerintem nincs olyan ember ma a világon (esetleg talán az amazon dzsungel közepén, egy apró kis faluban) aki ne hallott volna az X bolygóról vagy arról, hogy a maja naptár véget ér 2012 december 21-én. Ez bizony nem szájról szájra terjedt szét!

Komoly dokumentumfilmek mennek a tévében, amit milliók néznek, valaki finanszírozza ezeket a filmeket, finanszírozza a katasztrófafilmeket is a mozikban és az ezerféle könyveket a témában. De miért?

Sokan csinálnak viccet ebből az egészből (és nem hibáztatom őket, mert valamilyen szinten tényleg vicces, amikor emberek túlparáznak valamit), de ezeknek az embereknek valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy az elmúlt évtizedben milyen ütemben építik a föld alatti bázisokat és bunkereket szerte a világon mindenfelé.
Csak Amerikában állítólag már több mint 130 város méretű bázis van a föld alatt, nem is beszélve a kisebb bunkerekről, amiket csak “mezei” gazdag emberek építenek maguknak biztos ami biztos alapon. Norvégiában hatalmas magtározó bunker épült mélyen a hegy gyomrába. Sőt még olyan magyar parlamenti képviselőről is hallottam, aki balatoni nyaralója alatt föld alatti bunkert épített magának.

Én nem azon aggódnék a helyedben, hogy a maják mit tudtak, ami egy nyilván misztikus, ezoterikus téma, hanem inkább azon aggódnék, hogy ők mit tudnak! Mármint ezek, akik milliárdokból föld alatti bunkereket építenek. (Képek föld alatti bunkerekről itt  http://www.youtube.com/watch?v=_acr9OEsC2c )
Lehet őket lehülyézni, de ezek az emberek egy arasznyival talán közelebb vannak a igazsághoz, mint mi, akik a híradóból próbáljuk magunkba szívni az információt, és így mára már teljesen elveszítettük kapcsolatunkat a valós helyzettel. Ha megkérdezik mi történt ma a nagyvilágban, maximum annyit tudunk rá mondani, hogy hány karambol történt az M0-áson, vagy hogy Mari nénit megkergették a pitbullok Kerekestarcsán…

Például hányszor hallottad a híradóban, hogy a napfolttevékenységnek van egy 11 éves ciklusa, ami idén lesz a tetőpontján, és az idei napfoltkitörés becslések szerint jóval erősebb lesz, mint az eddigiek.
Hogy ez mit jelent? Azt, hogy ez például okozhat elektromos zavarokat és áramkimaradásokat sok helyen, ami szakértők szerint pár órától a pár hétig (!) is terjedhet. Ez nem misztikus információ, hanem száraz tudományos tény, amit fizikusok és meteorológusok ezrei megerősítenek.

Azt mondod, na bumm, legfeljebb nem tudok majd pléhsztésönözni 2 hétig, majd csak kibírom valahogy…
de ne feledd, hogy a mai világban minden árammal működik! Áramot használ a pék, árammal megy a metró és áram nélkül bezár még a teszkó is. Ha esetleg ez az áramkimaradás két hét, akkor mit fogsz addig enni? Szoktál ilyesmin gondolkodni?

Vannak, akik ilyenkor lehurrognak, hogy miért táplálok negatív gondolatokat az emberekbe…
Pedig én csak azt szeretném, ha tisztában lennénk a valós helyzettel, és nem érne minket felkészületlenül egy esetleges probléma. Adja az ég, hogy ne történjen semmi, de azért sosem árt felkészültnek lenni!

Megmondom viszont mi a fő baj. A fő baj nem az, hogy bezár a teszkó. Éles eszű, talpraesett és derék emberek egy ilyen problémás helyzetre könnyen találnak megoldást.
A nagyobbik baj az, hogy egyre kevesebb éles eszű, talpraesett és derék embert látok ebben a világban. Úgy fogynak mint a hóbaglyok, lassan védetté kell őket nyilvánítani!

Amit ebben a mai világban látok, az az, hogy ha a Penny Market-ben leárazzák a trapista sajtot mondjuk 50%-kal, akkor ott súlyos emberi áldozatokkal kell számolni! És ez nem vicc. A múltkor a biztonsági őrt majdnem halálra taposták, ahogy küzdöttek, hogy ki jusson be elsőnek. ( http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/sajthaboru_penny_market_szombathely )
Az emberek nem csak le vannak butítva, de fel is vannak hergelve. Egy hiány szituációra nem józanul és higgadtan, hanem agy nélkül és brutálisan reagálnak. Nem is egy esetleges probléma miatt aggódok, én személy szerint, hanem inkább azon, hogy ezek a mai emberek hogyan fognak rá reagálni…

És ami a legrosszabb, hogy nem is tudom, mi lenne erre a helyzetre a megoldás.
Többségünknek nincsen lehetősége bunkert építeni, az embereket észhez téríteni meg hogy lehet? Hogyan lehet évtizedek alatt belenevelt magatartásformákat (videojátékokkal, brutális filmekkel, agybomlasztó orvosságokkal, stresszel, stb), hogyan lehet ezeket visszafordítani?
Költői a kérdés, de ha valakinek van bármi ötlete szívesen hallgatom.

No de visszatérve az eredeti kérdésre, szóval kinek állna érdekében ennek a 2012-es maja sztorinak a terjesztése. Mert hogy hatalmas pénzek vannak benne, az jól látható.
Szóval ez az egész egy eléggé szervezett figyelemelterelésnek tűnik. A valódi problémákról (lásd például ezt az áramkimaradásos dolgot) sosem vagyunk tájékoztatva, de azért egy ilyen misztikus sztorit azt kapunk, amin lehet csámcsogni, meg amit ki lehet nevetni.

Egy másik ok, amiért érdemes lehet elterjeszteniük egy ilyen elméletet az az, hogy ha valakik odafenn – és akik olvassák a blogot, azok pontosan tudják, kikre gondolok – maguk akarnak csinálni valami szituációt, ami mondjuk első látásra természeti katasztrófának tűnik…
És ezzel elérkeztünk ahhoz a problémához, amiben nagyon is reális veszélyt látok.
Maja naptár ide vagy oda, tudjuk jól, hogy már rutinszerűen csinálják a természeti katasztrófákat (HAARP videó itt: http://www.youtube.com/watch?v=UGjOiM8L_kY ) semmibe nem kerül csinálniuk egy komolyabbat (lehet az cunami, földrengés, földszakadás, vagy egyéb finomság), vagy olyan vírust raknak össze maguknak, amilyet akarnak (ezt is kipróbálgatták már többször), szóval nem azon kellene aggódni, hogy mit láttak előre a maják (persze ezen is lehet, de ehhez én személy szerint nem értek), de azon feltétlenül, hogy mire akarják használni valakik ezt a felpörgetett maja hisztériát. Az év végén, egy esetleges katasztrófa helyzetben az emberek nagy részében ez megerősítheti, hogy ja ez biztos hogy természetes dolog, hisz a maják is megmondták, hogy lesz most valami…
Mintha be akarnák terelni a gondolkodásunkat egy olyan vonalra, hogy azt gondoljuk, lesz valami természetes katasztrófa, hogy amikor csinálnak valamit, ne gyanakodjunk valami szervezett dologra. Mindenesetre én így látom, ha te másképp látod, kérlek írd le alább, a megjegyzések rovatba.

Búcsúzóul még annyit, hogy néhány éve épült Denverben egy új repülőtér. Annak ellenére, hogy Denver-nek nem volt szüksége új repülőtérre, a forgalom ezt nem indokolta, és az új reptér nem volt technikailag sem fejlettebb.
Nos, ez a reptér tele van szabadkőműves szimbólumokkal és fura festményekkel a falakon. Az egyik festményen azt lehet látni, amint egy gázmaszkos pofa egy szablyával leszúrja a fehér békegalambot, és mindenkire halál jön. A másikon három koporsót látni, három különböző rasszba tartozó fiatal kislányt látni a koporsókban feküdni kis virággal. És egy negyedik kislány az égbe tartja a maják szimbólumát. Elég hátborzongató az egész!
A reptér alatt ráadásul évek óta munkálatok folynak. Hivatalosan nincs állásfoglalás, miért, de akik utánajártak azt mondják, ott épül az egyik legnagyobb földalatti bunker az USA-ban.
Csak hab a tortán, hogy az angol királynő megvette a reptér melletti földparcellát.

Tudom, hogy ezek a témák már a fringe “összeesküvés-elmélet” kategóriába esnek sokaknál, de nézz utána, ellenőrizd a tényeket, és aztán te mondd meg nekem, nem sok-e itt az egybeesés??
Ha a férj hazajön rúzsfolttal az arcán egy kicsit alkoholos állapotban hajnali ötkor, és lenn van a slicce, akkor “összeesküvés-elmélet” arra gondolni, hogy valami viszonyt folytat a háttérben? Az?

Mert körülbelül ilyennek látom a helyzetet, a többség pedig ezzel a mesterségesen gyártott szócskával rendszeresen lesöpri a kérdést az asztalról… egészen addig, amikor a probléma már ott áll, és ugye milyen jó lett volna, ha tudtuk volna, stb.

Csakis egyetlen módját látom, hogy meg lehessen akadályozni egy ilyen tervet, ez pedig az, ha elég sokan felébrednek. Ezek a tervek csak akkor kivitelezhetők, ha az embereket ügyesen át lehet verni, és mesterségesen generált szituációkkal ügyesen lehet terelgetni a kívánt irányba.

Úgyhogy nem tudok mást mondani, mint hogy ébredésekben gazdag, és katasztrófáktól mentes új évet kívánok mindenkinek!
Forrás:  http://pirospirula.blogspot.com/2012/01/jokivansagok-helyett-2012.html?utm_source=BP_recent

 

2015 - A Jövő Legendáriuma - Ezoterikus és Üzleti Kalendárium

2015 - Szerelmetes Kalendárium

3 hozzászólás

  1. Szia Manita!

    Nagyon szívesen és érdeklődve olvasom az oldalad, a cikkeid. Ez a cikk viszont uazt az érzés halmazt hozta fel bennem, mint amikor először olvastam az eredeti oldalon – egy idő után abba is hagytam a követését.

    Érdekelne, te hogyan látod azokat a dolgokat, amiket a Piros Pirula tárgyal – van-e vmi védekezési startégiád, ötleted vagy egyáltalán, foglalkozol-e az általa feszegetett kérdésekkel.

    Megköszönöm, ha válaszolsz: a “nem tehetek semmit, de frusztrál” érzés nem igazán tetszik… 🙁

    Szép napot! 🙂

    Vikica

  2. Tudod Vikica, sok negatív érzés dúl az emberekben-többek közt ilyenek is, amit ez az oldal feszeget…
    Tehát, a negatív érzések, katasztrófák gondolata szerintem végigfut mindenkiben (bennem is) A lényeg, hogyan kezeljük ezeket – mert ha beleéljük magunkat, hogy rossz történik-meg is valósul!
    Viszont ha elnyomjuk magunkban-attól még ott dübörög bent 🙁
    Tehát én azt gondolom, igen is vannak rossz érzéseink, világvége hangulatunk – de ha úgy érezzük, hogy tudunk tenni hogy jobb legyen (a gondolkodásunkkal és a tetteinkkel) akkor azt kell tennünk 🙂
    Nem szabad bele nyugodnunk, hogy rossz lesz-viszont tenni kell a jóért 🙂
    Mindenki tehet magáért! és a Világért 🙂
    A gondolati energia, vagy a Szeretet energia-már mérhető-és 20 éve kísérleteket végeztek hogy ha minél több embert bevonnak, hogy egy órán keresztül koncentráljon a jóra, a szépre, a nyugodt életre, a biztonságra, stb… akkor azokban a városokban, ahol a felmérést végezték-csökkent a betegségek, a balesetek és a bűncselekmények száma is… Sőt, azt is meghatározták, hogy hány ember kell, hogy egy város lakossága biztonságban éljen…
    Noo, meg is keresem ezt az írást 🙂
    Összefoglalva: én úgy gondolom, hogy jó, hogy tudunk a lehetséges rosszról-de tudnunk kell, hogy befolyásolhatunk akár egy bolygót is-hogy menjen másfelé 🙂 vagy meggyógyulhatunk, segíthetünk másokat a gyógyulásban ! De először szembe kell néznünk a félelemmel, a rosszal és cselekedni kell, hogy változtassunk 🙂

    • Kedves Manita!

      Köszönöm a válaszod 🙂 És azt is köszönöm, nem próbáltál meggyőzni, hogy úgysem lesz semmi ilyesmi; jó, hogy a “mi is tehetünk azért, hogy jobb legyen” érzés erősödhetett bennem.

      Ezért amúgy is teszek nap, mint nap.

      Várom a beígért írást! 🙂

      Vikica

Szólj hozzá: