Fogyó Hold a felemelkedés része vagy egésze

Fogyó Hold a felemelkedés része vagy egésze

 

Mindig is tudtam, mekkora jelentősége van a Hold állásoknak, az Útmutató Hold című könyvet olvasva, hitem csak erősödött. De valamiért nem építettem be a mindennapokba. Ha jól tudom, most épp fogyó hold van. Az elengedés, kiengedés, tisztulás, terhektől való megszabadulás, átértékelés ideje ez.

 

Erre a fogyó hold időszakra már a kezdetekkor felfigyeltem. A telihold utáni napon. Most hogy lassan vége, s közeledik az újhold, elmondhatom, hogy figyeltem, észrevettem, tudatosan megéltem életem történéseit. Több tanítványom „elhagyott”, újra megéltem egy régi szenvedélyem, a színpadi szereplés élményét, a szobáinkban is jobban látom, hogy mit kéne átrendezni, átalakítani, s a nátha is, ami hónapok óta kerülgetett, végül előbújt rejtekéből, s megpróbál leteríteni.  Sok gondolat átalakult, új erőre kapott bennem. És új tanítványokra is találtam. Olyanokra, akik tényleg komolyan veszik az általam tanítottakat.

 

Felemelkedés ez is. Észrevenni a természet jeleit. Minden adott. Minden az orrunk előtt hever, csak élni kell vele, és észrevenni. Hány éve is élünk a Hold mellett?

 

Ezt kéne belevenni az oktatásba. Ha én osztályfőnök lennék, erre hívnám fel a figyelmüket, ezt tanítanám meg, s kérdezném fel tőlük osztályfőnöki órán. S ilyen házik lennének. Most pl. a fogyó hold fázisban mit engedtek el, mi értékelődött át, mi megy könnyebben, mi az, amitől szabadulnának, de mégsem tudnak. Végig gondoltatnám velük a baráti kapcsolataikat is. Ki az, akivel átértékelésre van szükség, megbeszélni, elengedni dolgokat, vagy csak egyszerűen kitérni egymás útjából, vagy csak szüneteltetni az együtt lógást, mert már nem felemelő a kapcsolat?

 

Hónapok óta kerülgetett a nátha, s most, fogyó hold végére, sikerült becserkésznie. Megadtam magam neki. Vállalom a piros orros, szipogós, levegőtlen napokat. Had élje ki magát. Neki is jár ennyi tér. Ezalatt pedig én is lecsendesülök, s átértékelek dolgokat. Azt, ahogy bizonyos tudattalan programok bekapcsolnak az agyamban, szívemben, lelkemben, fogyó hold idején, s amelyeket néhány meditációval kioldottam ugyan, maradványait a testem végül csak leképezte náthává, orrdugulássá. (Mint a számítógépen azok a bizonyos regisztrációs kulcsok, amik a telepítés törlése után is ott maradnak).

Ezekre a kapcsolódásokra is érdemes odafigyelni ilyenkor, mert hitünket töri, zúzza, tépázza, főleg az önmagunkban való bizonyosságot. A betegség meg erős figyelmeztetés. Ideje befelé figyelni. Lenni csak, lélegezni. Nem rohanni, csak létezni. Belégzés, Kilégzés. Ennél nem is kell több a felemelkedéshez. A többi meg úgyis jön. Egyre gyorsabban. Magától.

Sallak Kinga : http://gyermekvallas.hu/

 

2015 - A Jövő Legendáriuma - Ezoterikus és Üzleti Kalendárium

2015 - Szerelmetes Kalendárium

Szólj hozzá!